2010. április 22.

Ismerd meg Dórit!



Dóri, 30 éves, Kiskunhalasról jött

- Mióta vagy itt Angliában?
- Már több mint 2 éve élek itt.

- Mivel foglalkoztál korábban?
- Mielőtt kijöttem Angliába egy magyarországi cégnél voltam direkt marketing asszisztens és egy egészségmegőrzéssel foglalkozó eladónővel dolgoztam együtt. Már ezt megelőzen is jártam Angliában, még 2000-ben az akkori párommal dolgoztunk au-pairként egy kis faluban több mint egy évig, és mivel ezután nem igazán találtuk a helyünket Magyarországon, egy hirtelen jött ötlettől vezérelve kiutaztunk Amerikába, ahol 2 évig éltünk és ott mindenféle munkákat elvállaltunk. Elég sok helyen megfordultunk, és az ez idő alatt készült képeinkből még egy kiállítást is szerveztünk Kiskunhalason.

- Jelenleg mi a munkád?
- A belvárosban található Red Cafe-ban dolgozok "brigádvezetőként", amit nagyon élvezek, mert elég sok mindenben szabad kezet kapunk a főnöktől.

- Milyen céljaid vannak Angliában?
- Én nagyon boldog vagyok abban a pozícióban, amiben most jelenleg dolgozom, lehet hogy majd a jövőben feljebb tudok kúszni a ranglétrán, de mindenképp szeretném elérni, hogy ez a kávézó sikeres legyen.

- Milyen szabadidős programokat szoktatok szervezni az ismerőseiddel?
- Nagyon sokat házibulizunk, összejárunk egyik házból a másikba, mindig keresünk valami alkalmat. Vannak egy kicsit szolidabb összejövetelek is a magyar barátainkkal, amikor együtt vacsorázunk, borozunk, beszélgetünk, de vannak az ereszd el a póthajamat is bulizások, amikor belevetjük magunkat az éjszakába, ezek azok a nagyon berúgós partik a Park Streeten.

- Van-e kedvenc helyetek, amiket másoknak is ajánlanál?
- A Mr Wolf's zene stílusa a kedvencünk, és nagyon szeretünk a Tobacco Factory babzsákjain is lehemperedni, ahol mindig jó élő zenék szoktak lenni, de folyamatosan keressük az új helyeket is, ezért rendszeresen meg szoktunk venni a Venue magazint.

- Mi az, ami tetszik Angliában és Magyarországon nincsen?
- Az életfelfogás, a mentalitás, itt az emberek sokkal türelmesebbek, nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, pédául a forgalomban nincsen dudálás, anyázás, mint otthon, vagy a buszmegállóban szépen sorban állnak az emberek, vagy akár egy esős reggelen is tudnak mosolyogni, amikor bejönnek egy kávéra. Ezt a pozitív hozzáállást én is minden nap szívom magamba. Ami pedig különösen tetszik Bristolban, hogy nagyon jó a zenei élet, és nyáron indul a fesztivál szezon, ami pótolhatatlan.

- Mi az, ami hiányzik Magyarországról, és itt nincsen?
- Csak a család. És pont azért nem mondom az ételeket, mert rájöttünk, hogyha nagyon akarjuk, akkor itt is mindent be tudunk szerezni.

- Szerinted mi szükséges ahhoz, hogy sikeres legyél itt Angliában?
- Sokan mondják azt, hogy az angol tudás, de én nem ezt tenném az első helyre, mert én is és rajtam kívül még sokan mások is úgy kezdték, hogy yes meg no. Sokkal fontosabb a kitartás, a rátermettség, a szorgalom, és azt tanácsolnám, hogy soha ne adjuk fel, és ne várjuk tátott szájjal a sült galambot, és bármilyen munkát is csinálunk, azt úgy végezzük el, hogy amellé oda tudjuk írni a nevünket.

3 megjegyzés:

  1. Hat igen a sultgalambnak mivel, hogy nincs szeme nem repul az ember szajaba, no meg nem kolbaszbol van a kerites mint ahogy meg mindig sokan hiszik Magyarorszagon! Raadasul ha ez igy lenne akkor mar egesz Magyarorszag kikoltozott volna hiszen annyit mindenki meg tud tanulni hogy Yes meg No! Azert a forgalommal kapcsolatban nem mondanam hogy nincsen anyazas meg dudalas! Sokan meg vezetni sem tudnak igazabol, igaz azok nem dudalnak meg kiabalnak mert inkabb meghuzzak magukat a forgalomban es azokra meg en anyazok meg biciklicsengozok magyarul a biciklimrol hogy el ne ussenek! :)

    VálaszTörlés
  2. klassz interjú, hajrá dóri

    (utolsó bekezdés rulez)

    VálaszTörlés
  3. "Sokkal fontosabb a kitartás, a rátermettség, a szorgalom, és azt tanácsolnám, hogy soha ne adjuk fel, és ne várjuk tátott szájjal a sült galambot, és bármilyen munkát is csinálunk, azt úgy végezzük el, hogy amellé oda tudjuk írni a nevünket." EZ A LÉNYEG, JÓL MEGFOGALMAZTAD!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.