2010. május 16.

Angol nyelvtanulás Bristolban: lehetőségek és a valóság

Szalai Judit, a Dovenail House nyelviskola egyik alapítójának írása


Bizonyos, hogy valamennyien, akik eltérő célokkal Bristolba jöttünk, azt reméltük, hogy az itt töltött idővel egyenes arányban nő majd a szókincsünk, csiszolódik az angol nyelvtudásunk. Ez igy is van azok esetében, akik legalább középszintű nyelvtudással érkeztek, és olyan munkát vagy tanulási lehetőséget találtak, ahol az anyanyelvi környezet ezt segítette. Még az ő esetükben is fontos azonban a folyamatos nyelvtanulás, valamilyen - akár önképző - formában is.

Az állandó nyelvtanulás azonban különösen fontos azoknak – és közéjük tartozom én is –, akik csekély nyelvtudással érkeztek Angliába. Gyorsan rá kellett döbbennünk, hogy azok a munkalehetőségek, amelyek nyelvtudásunk alapján számunkra elérhetőek – legyünk még oly magasan szakképzettek, akár diplomásak is –, nem segítik nyelvi fejlődésünket, sőt… Jobb nyelvtudás nélkül pedig nincs előbbre jutás, így aztán maradhatunk ebben az ördögi körben. Ennek „felismerési ideje” mindenkinél eltérő. Nem akarom külön érdemnek elkönyvelni, hogy én ezt hamar felismertem, de azért örülök annak, hogy azt követően, szinte kétségbeesetten kerestem a tanulási lehetőségeket.

Ami azt illeti találtam is számosat. Nem győztem kitalálni: mi is az a Skills for Life, Entry 1,2,3 Level 1,2, mi a különbség az EFL (English as a Foreign Language) és az ESOL (English for Speakers of Other Languages) tanfolyamok között. Akkor egyetlen szempont volt, hogy melyikre jelentkezzek: az azonnali elérhetőség és az ár. Bizonyára többen emlékeztek, pár évvel ezelőtt még sok államilag támogatott (vagyis ingyenes) nyelvtanfolyam volt; mára már egyre kevesebb, és nem akarok senkit sem elkeseríteni, de – a hírek szerint – jövőre még ennyi se lesz. Lehetett ingyen tanulni a City of Bristol College-ban, a Filton College-ban, az A4e-nél (a Job Centre-en keresztül elérhető szervezet), a WEA-nál (Workers’ Educational Association), az Information and Ressource Centre-ekben, és még biztosan ti is hallottatok néhányról. Ezeken a helyeken a Skills for Life oktatás keretében az ESOL tanfolyamokra lehetett jelentkezni, ahol változó heti sűrűséggel, olykor 15 fős csoportokban tanulhattunk angolt. Minél alacsonyabb szinten kezdtük, annál nagyobb volt a formális iskolázottsággal nem rendelkező hallgatók száma, ami érdekessé tette az órákat, még barátságokhoz is vezetett, de az angol tanulás folyamatát igencsak lassította. Amióta ezeknek az ESOL nyelvtanfolyamoknak a tanítási ütemét és tantervét, valamint célkitűzését ismerem, tudom, hogy ez ott természetes.

A Skills for Life – államilag támogatott oktatási program – keretében tanítanak Literacy-t (angol nyelvet azoknak az angol anyanyelvűeknek, akik még nem szerezték meg a GCSE-legalább ’C’ vizsgát angolból), Numeracy-t (ugyanígy matematikából) és ESOL-t (angol nyelvet azoknak, akiknek nem anyanyelve az angol). A GCSE közel azonos a magyar alapszintű érettségivel. Az A,B,C eredmények elfogadhatók pl. adminisztrációs munkákra való jelentkezéskor, vagy főiskolán való továbbtanuláskor. Az otthoni, legalább 3-as vagy annál jobb angol érettségi felel meg ennek.

A Skills for Life ESOL képzés – mintahogy a nevében is benne van, pont annyi, mint ami az élethez kell, tehát nem egy akadémikus képzés. Szintjei az Entry 1, 2, 3-on keresztül vezetnek a Level 1,2 szintekig. A tanítási ütemterv szerint, 1 szint 1 év. Ami a kezdő szinttől a végső szintig 5 évet jelent. A végén persze van lehetőség áttérni az akadémikus képzésbe, mert a Level 2 szint megfelel az angol GCSE ’C’ szinjének, ami már mind munkavállaláshoz, mind főiskolai tanfolyamokhoz elegendő.

Aki bátrabb és több passzív nyelvtudással rendelkezik, valamint szeretné lerövidíteni a tanulási folyamatot, mert mondjuk a GCSE bizonyítványra lenne szüksége, annak tudom javasolni az e-learning-es tanulási formában a Literacy - Level 2 vizsga letételét, ami bizonyos cégeknél (pl. TABS) ingyenes. Ennek is vannak előnyei és hátrányai. Előnyei: azon túl, hogy ingyenes, a tanulási tempót saját magadnak diktálod (ami, persze, lehet hátrány is); rövid időn belül a CV-ben feltüntethető bizonyítványod lesz és azért a nyelvtudásod is – főleg a szókincsed és nyelvtani magabiztosságod – gyarapszik. Hátrányai: mivel gép előtt és egymagadban tanulsz, leginkább a passzív nyelvtudásod nő, a beszédkészséged nem annyira.

A tanulási formák közül számunkra a legismertebbek - a mi otthoni nyelvtanfolyamainkon is ezen szisztéma szerint tanítanak- az EFL (English as a Foreign Language) tanfolyamok. Az ilyen tanfolyamokat szervezik az International Language School, és hasonlóan nagynevű iskolák Bristolban, igen borsos áron. Ezekbe az iskolákba jönnek a világ minden részéről tanulók angolt tanulni. Az EFL – egy kicsit leegyszerűsítve – azoknak szól, akik az esetek többségében, nem egy angolszász országban tanulják és akarják használni az angol nyelvet, és rendszerint csak rövid időt töltenek angol nyelvterületen és akkor is elsősorban nyelvtanulás céljából, szemben az ESOL hallgatókkal, akik a saját nyelvük mellett angolul élik az életüket a szó legteljesebb értelmében egy olyan országban, ahol a hivatalos vagy a többségi nyelv az angol.

Így érthető, hogy az angolszász országokban miért az ESOL nyelvoktatást támogatja az állam. Az EFL tanfolyamok felépítésükben rendszerint tükrözik a tudásszintek egységes európai besorolásának hatszintű (A1,A2, B1,B2, C1,C2) rendszerét. A B2 szint felel meg az általunk középfokúként ismert nyelvvizsgának, míg a C2 a felsőfokúnak. Egy-egy szint végén különbözö vizsgarendszerekben (Cambridge, Oxford, Trinity, IELTS, stb.) lehet vizsgákat tenni, amelyek szükségesek egy-egy munkavállaláshoz, vagy egyetemi tanulmányokhoz. (Egyetemi felvételihez Angliában pl. az IELTS vizsgarendszerben a legalább 5,5-ös vizsgaeredmény kell). Egy-egy szint „meglépéséhez” a szakemberek szerint 140 óra szükséges, na és persze a hallgató kitartó és folyamatos munkája. Így a kezdő szinttől a haladóig eljutni mintegy 3 év alatt lehet.
Itt jön a mi előnyünk az otthon tanulókkal szemben, hiszen ezt a tanulási folyamatot rendkívül felgyorsíthatja és megerősítheti az anyanyelvi környezet.

Éppen ezért, ugyan az EFL típusú nyelvtanulás az, ami a mi iskolázottságunkhoz és az elvárásainkhoz inkább illeszkedik, számunkra – Angliában élő magyarok számára – mégis talán e kettőnek (ESOL és EFL) a keveréke lenne az optimális: az ESOL életközelisége, a hallgatóknak fontos témák feldolgozása és az EFL tempósabb, akadémikusabb, a mi oktatási rendszerünkre alapozó módszere együtt. Mi ezt tartottuk szem előtt, amikor nyelviskolánk, a Dovenail House angol nyelvtanfolyamait terveztük és szerveztük.

Biztatunk mindenkit: ne adjátok fel kezdeti terveiteket. Gondoljatok bele: nekünk itt helyben adatik meg az, amiről Magyarországon mások csak álmodnak, vagy súlyos pénzeket fizetnek érte: Anglia angolul Angliában. Sokunknak sokféleképpen alakulhat a jövője. Akárhogyis, tanuljatok angolul: vagy azért, mert ez ad lehetőséget itt az előrelépésre, vagy azért, hogy az itt szerzett nyelvtudás legyen az itt töltött éveiteknek az egyik nagy eredménye.

Szalai Judit

1 megjegyzés:

  1. Én nem Bristolban lakom, a Google-n keresztül találtam ezt a nagyon jó írást, köszönöm!
    Ha szabad kiegészíteni: én is e-learning keretében tanultam a learndirect-nél és abszolút alátámaszthatom az itt leírtakat. Ez rászorultsági alapon ingyenes.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.